HTML

Meglepetés: börtönválogatottal indul az MSZP Budapesten és Csepelen

2014.05.12. 11:44 Csepelfigyelő

Börtönválogatott

Csepelen a többszörösen hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Szenteczky Jánost, a XI. kerületben pedig a hivatali visszaélés miatt nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre elítélt Molnár Gyulát indítja az őszi önkormányzati választásokon az MSZP.

Csepelen indul még a magánokirat-hamisítás miatt egyszer már elítélt, jelenleg sikkasztással és becsületsértéssel vádolt Takács Krisztián is. Hagyó Miklós főpolgármester-jelöltségéről még nem tett bejelentést az MSZP, de “keresik a jelöltet”.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Szenteczky János Takács Krisztián Vádemelés

Bajnai és Mesterházy egyeztettek: Csepelen együtt indulnak

2014.05.12. 11:43 Csepelfigyelő

Vita van a polgármester-jelöltről

Mesterházy Attila pártelnök egy korábbi csepeli látogatásán

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon már egyeztettek az őszi önkormányzati választásokon való közös csepeli  indulásról, a helyi MSZP-s polgármester-jelölt pozíciója veszélybe került – értesítette lapunkat szocialista informátorunk. Bár az uniós kampány miatt most szünetelnek, forrásunk szerint hasonló tárgyalások indultak azokon településeken, ahol a balliberálisok és a választásokat országosan megnyerő Fidesz-KDNP között kicsi a különbség. Az áprilisban bukott pártok pénzügyi és humán-erőforrás bázisnak használják az önkormányzatokat, ahol ősszel nyerni tudnak.

A közös indulás két legvitatottabb része forrásunk szerint a többszörösen hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Szenteczky János MSZP-s polgármester-jelölt személye és a “forrásmegosztás”. Szenteczky jelöltségéről informátorunk szerint az MSZP talán hajlandó lenne lemondani. Jelölt-aspiráns bőven van, meg is indult a tülekedés a csepeli balliberálisok között. Ugyanakkor a forrásunk azt állítja, hogy a jelöltállítás jogához az MSZP a tavaszi választással ellentétben most Csepelen is ragaszkodna.  Szerinte, ha újra osztják a lapokat, a helyiek közül Dobák István vagy valamelyik ismertebb országos politikus lehet a polgármester-jelölt. Arról, hogy a DK benne lesz-e ebben a szövetségben, még nem tudott nyilatkozni.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Mesterházy Attila Bajnai Gordon Csepel Választások

Dokumentumfilm készül a csepeli kettős gyilkosságról

2014.04.29. 21:36 Csepelfigyelő

Fotó: Mudra László [origo]

Megkezdődött a forgatása annak a dokumentumfilmnek, amely a lehető leghitelesebben próbálja  rekonstruálni az egész országot megrázó 2009. január 7-i csepeli kettős gyilkosságot és a gyilkosok motivációit – értesült a Csepel.info.

Úgy tudjuk, hogy a  filmben a tragikus iskolai eseményeket színészek játsszák el: információink szerint már ki is választották ehhez a szereplőket. Amennyiben sikerül a forgatás az eredeti helyszínen, az is egyértelművé válhat, hogy mennyire valótlan volt a bűncselekménnyel gyanúsítottak védekezése, és miért döntött úgy a bíróság, hogy Deme Gábort is életfogytiglani börtönre ítéli.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Krimi

Egy év alatt termelnék ki Csepelről az MSZP teljes adósságát?

2014.04.29. 21:25 Csepelfigyelő

 

Wieszt János nem Nokia-dobozban kapta a pénzt, csak hagyományos zacsiban, és “csak” 10%-ot kért

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke is elismerte az ATV-ben, hogy a párt hatalmas adósságot halmozott fel az elmúlt években. A politikus szerint nagyságrendileg kétmilliárd forintról van szó: azt viszont már tagadta, hogy a választási kampány véghajrájában a hitelező bank zárolta a párt számláit. Nem csoda, hogy kétségbeesetten próbálják visszaszerezni többek között Csepel vezetését is a szocialisták, ahonnan a költségvetésből levezethetően a Fidesz szerint éves szinten a párt teljes adósságának megfelelő közpénzt szívott el a korrupció 2010-ben, az utolsó MSZP-s vezetésű évben.

A csepeli önkormányzat költségvetéseiből egyértelműen kiderül, hogy a 2010-es évhez képest a korrupció-gyanús szerződések felbontásával és a pénzügyek rendbetételével évi kétmilliárd forinttal sikerült csökkenteni a kiadásokat. Mivel a tavaszi választásokon más kerületekből naponta szállították Csepelre a balliberális pártok aktivistáit, láthatóan nagyon fontos lett az egykor “vörösként” jellemzett kerület visszavétele az összeborult baloldal számára. Lapunk szocialista informátorát arról kérdeztük, hogyan szivattyúzták ki a közpénzt Csepelen “az elvtársi zsebekbe”, és elég lenne-e “egy évnyi lenyúlás” a párt teljes adósságának visszafizetésére?

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Krimi Választások Korrupció

Nem megy a bosszúállás Szenteczkynek: visszautasították a feljelentését

2014.04.29. 21:17 Csepelfigyelő

“Szenteczky Jánosnak azt üzenem, hogy a bíróságon szólaljon meg inkább”

 

Sárossy Tibor szobrászművész munka közben: a csepeli szocialistákat úgy tűnik irritálják a felújított parkok és a műalkotások

Bűncselekmény hiányában visszautasította az ügyészség Szenteczky János feljelentését, melyet Németh Szilárd polgármester ellen tett – értesült az Index.hu. Az MSZP csepeli polgármester-jelöltje vélhetően azért próbálta hűtlen kezeléssel megvádoltatni a polgármestert, mert őt már két hűtlen kezeléssel megvádolta az ügyészség, egy harmadik bűnügyben pedig 27 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

A szocialista politikust ezeken túl becsületsértés bűntettével is megvádolta az ügyészség, Takács Krisztián frakciótársa ellen pedig sikkasztás vádja miatt folyik bírósági eljárás. Az Index.hu ezekről nem számolt be.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Szenteczky János

Keresi a bíróság Takács Krisztián blogjának szerzőjét

2014.04.17. 10:39 Csepelfigyelő

 

Takács Krisztián (középen) és Szenteczky János (jobb oldalon) együtt jelenleg hat bírósági szakaszba lépett büntetőüggyel büszkélkedhetnek, és ez a szám még tovább nőhet

Nyomozást rendelt el a bíróság, miután Takács Krisztián MSZP-s önkormányzati politikus letagadta a tárgyalásán, hogy ő írja a saját blogját, amely az MSZP honlapján működik, és ahol a nevében becsületsértő cikket közöltek – értesült a Csepel.info. A politikus ellen jelenleg két büntető eljárás van folyamatban, korábban pedig magánokirat-hamisítás bűntette miatt egyszer  már elmarasztalták.

A politikus bíróságon tett kijelentése szerint tudomása sem volt a becsületsértő írásról, és hogy azt az ő nevében, az ő fényképével tette fel az ő blogjára “valaki”. A történetben az a legfurcsább, hogy mindeközben többen is úgy emlékeznek, hogy Takács Krisztián a Facebook-on is megosztotta annak idején azt a becsületsértő szöveget, amiről azt állítja, hogy tudomása sem volt róla. Édesapja, Takács László Facebook-oldalán ma is a megosztások között található a bejegyzés. (Lapunk úgy tudja, hogy a Facebook semmit nem felejt, és s törtölt bejegyzések is visszaállíthatók. Így könnyen kiderülhet, kik osztották meg a bejegyzést.)

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Krimi Takács Krisztián

Hűtlen kezelés: Szenteczky János vádlott hallgatott

2014.04.17. 10:37 Csepelfigyelő

Szenteczky vallomas

Rákvörös fejjel és fülekkel, kinőtt zakóban, láthatóan pattanásig feszült idegekkel állt először vádlottként a bíróság elé április 10-én, csütörtökön Szenteczky János. A csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője, a budapesti szervezet elnökségi tagja, Csepel 2014-es szocialista polgármester-jelöltje és a fővárosi önkormányzati lista 8. helyezettje, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ felügyelőbizottsági tagja, a Fővárosi Közgyűlés külsős bizottsági tagja és a Hírkomp című csepeli szocialista pártújság tulajdonosa – minden tekintetben közszereplő -, két dolgot jelentett ki a bíróság előtt határozottan. Először azt, hogy nem járul hozzá sem képi sem videó- sem hangfelvétel elkészítéséhez. Végül azt, hogy most sem tesz tanúvallomást. Ez után már nem beszélt – értesült a Csepel.info.

“Most végre nekem is lehetőségem lesz beszélni. Eddig a feljelentő, a megbízásából eljáró ügyvédek „rakták össze”, hogy szerintük mivel követtem el bűncselekményt! Most pedig én mondhatom el, hogy mi és főleg miért történt valójában! De még ennél is többre vállalkoznék: a csepeli Fidesz aljas lejárató módszerével szemben én mindent, ami a bíróságon történi fog, meg fogom osztani a nyilvánossággal. Itt, a honlapomon.” – írta Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője és polgármester-jelöltje honlapján arról, mit fog tenni a bírósági tárgyalásán. A politikus honlapja hétfőn újult meg, ezt a blogbejegyzését azonban már nem találtuk meg rajta. Csak egy közleményt, melyben új ígéretet tett: ezek szerint ha megválasztják, polgármesterként majd “visszaadja Csepelt a csepelieknek”.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Szenteczky János Elszámoltatás

Szenteczky János börtönbe megy?

2014.04.17. 10:29 Csepelfigyelő

27 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MSZP csepeli elnökét

Szenteczky János vádemelési javaslat 01

Vádemelési javaslattal zárták le a „csepeli lakásmutyi” ügyben 48 hónapja megkezdődött nyomozati eljárást – értesült a Csepel.info. A 27 millió forintos, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanújában információink szerint már letöltendő börtönbüntetést kérhet az ügyészség. Szenteczky János, aki 2014-ben ismét az MSZP csepeli polgármester-jelöltje lett, a kihallgatásain megtagadta a vallomástételt.

Eddig négy vádemelés és három jogerős bírósági ítélet született a csepeli MSZP-frakció volt és jelenlegi tagjai ellen. Amennyiben az ügyészség úgy dönt, ez lesz az ötödik vádemelés, ami már több, mint a frakció létszáma. Az ítéletekkel zárult ügyek többsége ugyanakkor nem a szigorúan vett elszámoltatáshoz tartozik. Az egyik a hírhedt csepeli kettős gyilkosság, melyben Deme Gábor jogerős életfogytiglani büntetést kapott. Deme 2009 elejéig volt az MSZP-frakció tagja. Takács Krisztián 2010 óta tagja a frakciónak, őt sikkasztással vádolják. Takácsot 2010-ben már jogerősen elítélték magánokirat-hamisításért – de büntetését akkor egy évre felfüggesztették. Amennyiben most bűnösnek mondják ki a sikkasztásban, az okirat-hamisítás miatti felfüggesztett büntetést is újra kell tárgyalni.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Krimi Szenteczky János Korrupció Vádemelés Elszámoltatás

Nekik énekelt, a Fideszre fogják – Palcsó ellen tüntetett a DK

2013.09.28. 22:38 Csepelfigyelő

Kál Károly ekkor még az általa vezetett SZDSZ-t próbálta eladni Palcsó arcával


Kál Károly (csíkos pólóban középen) a csepeli DK-sok körében, napjainkban: volt arca hozzá, hogy most Palcsó ellen tüntessen

A DK-sok hétfői akciója az Index felvételén: a politikusokat felháborította, hogy egy korábbi engedély nélküli tüntetésért csak beidézték Varju Lászlót ahelyett, hogy kilőtték volna a szemét, mint ahogy Gyurcsány Ferenc idejében tették egyesekkel

Palcsó Tamás ellen szervezett sajtótájékoztatós tüntetést a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció csepeli szervezete – értesült a Csepel.info. A helyzet komikuma, hogy a csepeli DK egyik támogatója, Kál Károly egyaránt a szervezője volt az énekes SZDSZ-es fellépésnek és most a tüntetésnek is. Palcsó Tamás ugyanis 2008-ban még az SZDSZ csepeli kampányarca volt.

Mint arról korábban hírt adtunk, Palcsó Tamás volt a sztárvendég azon a csepeli SZDSZ-es rendezvényen, amely a párt 2009-es választási kampányát nyitotta. A fiatal és kiemelkedően tehetséges énekest a liberálisok egész oldalas hirdetésben, SZDSZ-es logóval díszítve használták kampányarcként. Bár Palcsót a csepeli MSZP-s önkormányzat is rendszeresen szerepeltette, és MSZP-s politikusok mutatkoztak vele, trafiknyitása óta a balliberális politika célkeresztjébe került. Azóta “fideszes mutyistaként” igyekeznek bemutatni azt, aki évekig nekik énekelt, és akivel igyekeztek minél többször együtt megjelenni. Most is így történt: a Palcsó-ellenes tüntetés egyik szervezője nem más volt, mint Kál Károly ex-SZDSZ elnök, aki korábban Palcsó Tamás arcával próbálta eladhatóbbá tenni pártját. A trafikvádakkal kapcsolatban egyébként Németh Szilárd csepeli polgármester egy meghamisított fénykép miatt nyilatkozott; szerinte ha valóban lett volna trafikmutyi Csepelen, Palcsó maximum cigarettát vehetne egy fideszes trafikban.

Szólj hozzá!

Elhalasztották Takács Krisztián perét

2013.09.28. 22:35 Csepelfigyelő

Takács Krisztián, Mesterházy Attila pártelnök és Szenteczky János csepeli pártelnök

Az utolsó pillanatban derült ki kedd reggel, hogy a csepeli járásbíróság november 22-re halasztotta annak a pernek az első tárgyalását, amelyben az ügyészség sikkasztással vádolja Takács Krisztián szocialista önkormányzati képviselőt, egy régóta húzódó bűnügy másodrendű vádlottját. Eredetileg szeptember 24-re tűzték ki a tárgyalás megkezdését, de ez elmaradt.

A tárgyalás helyszínére hiába érkezett meg a sértett fél, vagyis a csepeli önkormányzat jogi képviselője reggel fél kilenckor, sem a vádlottak, sem ügyvédjeik nem voltak jelen. A Fővárosi Törvényszék sajtóosztályán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyelőre nem sikerült beszélniük az ügy bírónőjével elfoglaltsága miatt, s leghamarabb csütörtökön kaphatunk választ a per elhalasztásának okára.

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP Csepel Krimi Korrupció Vádemelés Elszámoltatás

süti beállítások módosítása