Rákvörös fejjel és fülekkel, kinőtt zakóban, láthatóan pattanásig feszült idegekkel állt először vádlottként a bíróság elé április 10-én, csütörtökön Szenteczky János. A csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője, a budapesti szervezet elnökségi tagja, Csepel 2014-es szocialista polgármester-jelöltje és a fővárosi önkormányzati lista 8. helyezettje, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ felügyelőbizottsági tagja, a Fővárosi Közgyűlés külsős bizottsági tagja és a Hírkomp című csepeli szocialista pártújság tulajdonosa – minden tekintetben közszereplő -, két dolgot jelentett ki a bíróság előtt határozottan. Először azt, hogy nem járul hozzá sem képi sem videó- sem hangfelvétel elkészítéséhez. Végül azt, hogy most sem tesz tanúvallomást. Ez után már nem beszélt – értesült a Csepel.info.
“Most végre nekem is lehetőségem lesz beszélni. Eddig a feljelentő, a megbízásából eljáró ügyvédek „rakták össze”, hogy szerintük mivel követtem el bűncselekményt! Most pedig én mondhatom el, hogy mi és főleg miért történt valójában! De még ennél is többre vállalkoznék: a csepeli Fidesz aljas lejárató módszerével szemben én mindent, ami a bíróságon történi fog, meg fogom osztani a nyilvánossággal. Itt, a honlapomon.” – írta Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője és polgármester-jelöltje honlapján arról, mit fog tenni a bírósági tárgyalásán. A politikus honlapja hétfőn újult meg, ezt a blogbejegyzését azonban már nem találtuk meg rajta. Csak egy közleményt, melyben új ígéretet tett: ezek szerint ha megválasztják, polgármesterként majd “visszaadja Csepelt a csepelieknek”.
A bíróság elé állt pártelnököt két vádponttal gyanúsítják. Az első egy bérleményre vonatkozik. A csepeli önkormányzat 1991-ben kötött bérleti szerződést a Csepeli Ifjúmunkás Sportegyesülettel (CSISE) az Erdősor u. 45–47. szám alatti ingatlanra. A szerződés utolsó meghosszabbítása 2007-ben járt le. Az egyesület már eleve az egyébként szokásos bérleti díj egytizedéért bérelte a helyiségeket, de 2007-től már ezt sem fizette ki. Ingyen használták az ingatlant, de ezt senki nem kérte számon rajtuk. A CSISE elnöke szerint Szenteczky Jánossal kétszer is tárgyalt a bérleményről, azaz a Csepeli Vagyonkezelő akkori vezérigazgatója pontosan tudott arról, hogy nem fizet a bérlő, és szerződésük sincs. Mégsem csinált semmit három éven keresztül, egészen a lemondásáig. Illetve egy dolgot csinált: minden évben felvette a prémiumát és a jutalmait, összesen 37 millió forintot.
A második vádirat egy olyan szakértői véleményre vonatkozik, amelyet a gyanú szerint Szenteczky gyakorlatilag duplán végeztetett el, és egy külső cégnek is fizetett érte.
Mutyivilág minden szinten
A Tóth Mihály polgármester által irányított csepeli MSZP mutyivilágának, a politikai korrupciónak és a minden képzeletet felülmúló pénzszórásnak a felszámolásával a 2010-es évhez képest mai áron 2227 millió forintot tud minden évben megtakarítani a csepeli önkormányzat. Az inflációt beszámítva ennyivel sikerült csökkenteni éves szinten a költségvetés kiadásait úgy, hogy a kerület fideszes vezetése fenntartotta, több területen pedig javította is az önkormányzati szolgáltatásokat.
A korrupció-gyanús szerződéseket viszont kivétel nélkül felbontották, a pénzszórást és a százmilliós jutalmazásokat megszüntették, az MSZP-hez és SZDSZ-hez kötődő cégekkel pedig az üzleti kapcsolatokat megszakították. A pártközeli cégek által méregdrágán elvégzett munkákat azóta olcsón, a korábbinál jelentősen jobb minőségben, önkormányzati hatáskörben végzik el. Ennek is köszönhető, hogy nyolcszorosára nőtt a vagyonkezelő cégnél, és ötszörösére a közterület-felügyeletnél dolgozók száma.